„A karate gyakorlóharc és törés nélkül olyan, mint a fa gyümölcs nélkül.” Sosai Masutatsu Oyama
Kyokushin Karate
A Kyokushint a világ egyik legmeghatározóbb harcművésze, sosai Masutatsu Oyama hozta létre.
Felfogása a harcművészetről, a küzdelmekről az általa alapított stílus is nagyon jól tükrözi. A harcos csak valódi megmérettetésben fejlődhet igazán, a küzdelmek során nem fogadja el a jelzett találatokat. Az ütéseket, rúgásokat teljes erőből végre lehet hajtani, ellentétben a korábbi karate stílusokkal.
Az ilyen küzdelmek hosszú, fokozatos, fizikai, szellemi és technikai felkészülést igényel. Edzésről edzésre egyre nehezebb megmérettetések elé kerülnek a karatékák. Megtanulnak hatékonyan támadni, védekezni és elviselni az ellenfél kemény találatait.
Nagy hangsúlyt fektet az erőre (úgy is nevezik, hogy erő karate, legerősebb karate), azonban ugyan ilyen fontosnak tartja a karate szellemiségét is.
így ez a módszer nagyon jó feltételeket biztosít a megmérettetésekre, a vizsgákra és küzdelmekre való felkészülésekben, valamint az élet más területein is kitartóvá teszik a stílus gyakorlóit.